Gyors és kényelmes gyerekfrizurák
Megtartottuk a Muzsik Fodrászat első workshopját, mely többek között azért jött létre, hogy segíteni tudjunk azoknak az anyukáknak, akiknek gyermekei nem szeretnek fodrászhoz járni vagy egyszerűen csak nem tudnak kicsit hosszabb ideig nyugodtan megülni a helyükön illetve az olló vagy hajvágógép láttán megijednek.
Egy kedves vendég ötlete volt, hogy mutassam meg neki azokat a fogásokat, amelyekkel ő otthon is el tudja készíteni fiú gyermekei haját. Ő vetette fel, mi lenne, ha több anyukát is be vonnánk ebbe a képzésbe, így jött az ötlet, hogy egy gyermek hajvágó workshopot fogunk indítani. Már az első alkalomra nagyon sokan jelentkeztek, inkább fiús anyukák, de hosszú hajú kislányok is érkeztek. Nekik Edina különböző feltűzéseket, fonatokat készített, Tibor pedig a fiúk hajvágását mutatta meg. Az anyukák leginkább a hajvágógép segítségével tanultak, de nagyon sok anyuka hozott magával ollót is, ezért ollóval is szépen tudtak dolgozni. Nagyon szép eredmények születtek, a gyerekek is nagyon élvezték a délelőttöt. Az anyukák bátrak, ügyesek és nagyon kreatívak voltak. Azt gondoljuk, hogy egy nagyon sikeres délelőttöt zártunk, sok elégedett anyukával és gyerekkel.