Bármennyire fájó, elérkeztünk a nyár végéhez, úgyhogy a sok egyéb teendőn túl itt az ideje, hogy a szépségedre is fokozott figyelmet fordíts. A bőröd mellett különösen fontos a hajad regenerálása, amihez most sok megszívlelendő praktikát hoztunk neked.

Miért olyan megviselt a hajad?

Nyár végére a napsugárzás nagyon könnyen megviseltté teheti a frizurádat, ugyanis a fejtetődön észrevétlenül is különleges folyamatok játszódnak le.

Ha hiszed, ha nem, az ultraviola sugarak kétszer olyan károsan hatnak, mintha szőkítést kérnél a fodrászodtól – ezért különösen veszélyesek tudnak lenni az eleve gyengébb szerkezetű szálak esetében. (Ezt a drasztikus hatást leginkább akkor veheted észre, ha természetes a hajszíned, ilyenkor nyár végére a tincseid kiszőkültetnek.)

A festett hajat szintén károsítják a sugarak, a kémiai kezelések miatt pedig ez a hajtípus egyébként is komolyabb odafigyelést igényel a meleg hónapokban –  nem csak akkor, ha nagyon intenzív, élénk alapszínt választottál.

e148ff4f779a8f9b422a5c3edb26dbbaHogyan dolgoznak a káros sugarak?

Az UV-sugarak hatására a víz szinte hidrogén-peroxidként, azaz fehérítőként viselkedik.

Szétroncsolja a színpigmenteket, ezért a haj elveszíti ragyogó árnyalatait, fakóvá és rugalmatlanná válik.

Nem véletlenül érezheted száraznak, hiszen a sugárzás kivonja a haj keratinjában (hajszálat felépítő fehérjében) tárolt nedvességet is, ennek következtében pedig a tincs kiszárad.

A sós tengervíz először a haj külső, majd a belső rétegét roncsolja – ennek oka érdekes, de egyszerű fizikai jelenség. A roncsolódott szálszerkezeten megtörik a fény, más szögből esik a hajra, és mivel az immáron egyenetlen felületű hajszál nem képes a fényt visszaverni, elnyeli azt – emiatt máris matt hatásúvá válik a haj.

Szóval, a nyár közbeni UV-védelem egyáltalán nem marketingfogás, valójában létfontosságú a frizurád érdekében!

A legfontosabb trió

A hajnak élettani szempontból három fontos dologra van szüksége: építőanyagra, nedvességre és oxigénre. Amennyiben valamelyik összetevőt nem kapja meg, nem fog optimálisan “működni”.

A nyári időszak után minél hamarabb vissza kell pótolnod hajad elvesztett nedvességtartalmát, a szezon végén ugyanis ez a hiány okozza a legtöbb problémát. Ha a te hajad is száraz, sprőd, fénytelen, formázhatatlan és egyszerűen nem tudsz mit kezdeni vele, akkor jó eséllyel több időt kell fordítanod a hidratálására.

A pótlásra alkalmas összetevők, termékek (pl. aloe vera, selyem-és búzaproteinek) molekuláris struktúrájuknak köszönhetően megkötik a nedvességet a hajszálak belsejében, védőréteggel borítják őket, és lezárják külső rétegüket.

Az építőanyagokat pedig (pl. réz, cink, vas, A-, C-, E-vitaminok, fehérjék) érdemes belülről, megfelelő ételek, illetve tabletták formájában pótolnod.

Így ápold a hajad

A B5-vitamin D-panthenol provitaminján túl – ami képes újrastrukturálni a haj szerkezetét –, még sok olyan hatóanyag akad, ami segíthet életet lehelni a frizurádba.385

Érdemes az alábbi összetevőket keresned, amikor sampont, balzsamot, illetve hajpakolást, hajápolókat vásárolsz: glicerin (vízmegkötő hatású), protein (könnyen kezelhetővé teszi a hajat és megelőzi az összegubancolódást), búzacsíra olaj (B- és E-vitaminban, esszenciális zsírsavakban gazdag, a haj töredezettsége és fénytelensége ellen hatásos), avokádóolaj (kiváló táplálóanyag, javítja a hajcsúcs szerkezetét), sárgabarackolaj (intenzív regeneráló, védi a hajszálat a kiszáradástól), E- vitamin (a legerősebb antioxidáns, a vitalitás vitaminja).

Hajfestés újratöltve

Nyár végén érdemes új hajszínt választanod a fodrászod segítségével, hiszen ilyenkor az alapszíned szintén áldozata lehet a kivilágosodásnak.

Az eredeti eredmény érdekében ajánlatos fél, vagy akár egy teljes árnyalattal sötétebb hajszínt választanod – feltéve, hogy nem élvezed a világosabb tincseket.

Amennyiben hajszíned természetes, lehet, hogy éppenséggel értékeled a szőkébe hajló tónusokat – különböző melír technikákkal fokozni is tudják számodra ezt a hatást.

Nyár végi, frissítő hajvágás

Nyár végén fontos, hogy a hajszíned újragondolásán túl a frissítő hajvágásra is sort keríts.

Nem csupán szakmai szemmel vannak észrevehető jelei annak, ha a frizurádnak nagy szüksége van erre a lépésre, hiszen az elvékonyodott és a töredezett szálak már egyértelműen rávilágítanak a vágás fontosságára.

Sajnos azonban sem az elvékonyodás (tehát amikor a hajszálak a fejtőtől távolodva egyre keskenyebbek lesznek), sem a töredezés (amikor a hajszálak végei szétnyílnak, kiszálkásodnak) nem orvosolható ápoló anyagok felhasználásával.

Akkor sem, ha ezt hirdetik a vevőcsalogató reklámok. Ilyenkor egyetlen megoldás létezik: az egészséges hajig való visszavágás, és a későbbi problémák kivédésére a fokozott odafigyelés.

Muzsik Fodrászat

Ha nem csak olvasni szeretnéd fodrász szakértőnk cikkeit, de örülnél, ha személyes tanácsokkal is ellátna és kezelésbe venné a frizurádat, akkor jelentkezz be hozzá a Muzsik Szalonba! 🙂

Muzsik Fodrászat Facebook

Személyes és telefonos bejelentkezés:

Budapest, Bécsi út 92.
(1) 367 4860